Lángok nyaldosták a formát, amelyet egy hosszú fémcsőre volt feltekerve, majd időnként kihúzták a lángból, s fújták egy keveset. Ezt követően visszatolták a kemencébe, s továbbforgatták, majd közben megint fújták...

***

Himbálózott az enyhe szélmozgásban a petróleumlámpa, mely egy forgalmas városi tér egyik fogadónak félfáján állt s bevilágította a fogadó ajtaját. Semmi egyéb nem volt, csak egy egy egyszerű lámpa. A kora este környékén már jártak a lámpások, hogy a gázoszlopokat meggyújtsák, s egyre több céh, cég, fogadó, üzlet, bolt, vagy éppen hivatal tette ki bejárata elé jól lezárt, s belül petróleumolajat égető, felfaldosó lángok fényeit, hogy ezzel is jelezze, helyisége még táva-nyitva áll...
Ám ez a petróleumlámpa más történettel rendelkezik. Tapasztaltabb volt bármelyik lámpásnál, mert a fogadós fiatal éveinek nyomát hordta magán karcos üvegén, ütött-kopott tölcsérén.
Éppen a fogadó felé tartott egy harcos. Balján egy hosszú egyenes kard virított egy hüvelyben. "Biztos valami hivatalos személy!" - gondolta a petróleumlámpa.
A harcos megállt a sötétedő levegőben, s bár a tér még virított a pompában, de a harcos már szemei elé helyezte jobbkezét, hogy megnézze, mi volt kiírva a fogadóra. Mindezt nem tudta volna megtenni, ha a lámpa nem lógna a kampón. Végül felszólalt:
- Fogadó a Megjárt remeténél! - bökte ki. - Hmm! - ezzel a lámpára nézett, s tekintetében visszatükröződött a lengő lámpa lángtánca. Elnézegette a petróleumlámpát, majd benyitott a fogadóba, s becsukta az ajtót.
A petróleumlámpa felsóhajtott. Ismét egy vevő érkezett a lámpához. Mint már annyiszor...

***

Beleillesztette az olvadt üvegbe a kampót a üvegmíves, majd hűs vízbe tette megszilárdulni az üveget. Eközben már kész volt a formával, amelyben benne állt a petróleumolaj. Mindössze hozzá kellett csavarni a lámpaüveg burkolatához. Óvatosan felcsavarta rá a gázkoronát, s megnézte annak minden illesztését...

***

A harcos megint ivott egy kortyot a korsó sörjéből, majd jól esetten felsóhajtott. Eközben Fillwip, a fogadós elé állt, s letette a lila rongyot az asztalra. - Tehát, mi az, amit szeretne kérdezni?
- Mennyi az a lámpa? - kérdezte a harcos.
- Ami a pult felett lóg? Odaadom 25 aranyért! - jelentette ki Fillwip. - A piacon vettem tavaly, de már használt lámpa.
- Nem az, barátom. Ami a bejárat előtt lóg! - jelentette ki a harcos, s megint lehúzott egy korty sört.
- Az nem eladó, sajnálom! - jelentette ki Fillwip, majd megcsóválta a fejét.
- Adok érte 120 aranyat. 4 vadonatúj petróleumlámpát vehet belőle! - jelentette ki a harcos.
- Még 1000 aranyért se. - felelte Fillwip, majd megvonta a vállát. - Ez van!
A harcos felsóhajtott, s ismét lehúzott egy kortyot. - Mi a titka? - kérdezte. - Hogy mindig ég, még viharban is?
- Ó, hát magam sem tudom... azt mondják, a lámpának lelke van! - tette hozzá Fillwip. - S csak annak kecses, aki ért hozzá. Úgy is hívják egyesek az ilyen lámpát, hogy a kecses petróleumlámpa! - mosolyodott el Fillwip.
- Kecses? - tette le az üres korsóját a harcos. - Bizony mondom, nincs kecsesebb a kardnál! - ezzel felállt, s elindult kifelé. - Aztán el ne lopják! - ezzel kilépett a bejárati ajtón, s becsukta.
Fillwip felsóhajtott. - Ki lopná el? Már 20-szor visszatért! Mert csak annak kecses, aki ért hozzá!

***

Az üvegmíves ráforrasztotta az üveget a fémfogásra, úgy, hogy a két rés megmaradjon a lámpáson. Ezzel előkapott egy gyufás skatuját, meggyújtott egy gyufaszált, s bedugta a résen az egyesre feltekert lámpásba. A láng apró szikraként végigszaladt az üvegben, s vékony lángként táncolni kezdett. Az üvegmíves felakasztotta a kampóra, s gyönyörködött benne. A csavarójával egy kicsit feljebb tekerte, s a láng valamivel nagyobb lett...

***

Fillwip futott az erdőben, s vaksötét volt. Kezében csak egy petróleumlámpa égett, az üvegburkolatában. Nem rég vette, s ez volt az egyetlen lehetősége, hogy elmeneküljön Wissz papok karmaiból, akik valamiért fájlalták rája fogukat, és már hetek óta követik. Amikor rá rontottak, menekülőre fogta.
Gyorsan sietett felfelé a meredek dombon, kezében ott himbálózott a vastartóra felillesztett petróleumlámpa. Kettes lángon égett, mégis, ebben a sötétben csupán apró szikra volt.
Olykor-olykor hátrafordult, követik e valakik. A sűrűben mozgásokat vélt felfedezni. Fillwip tudta, egy eltévedt fénytű is könnyen végezhet vele, vagy legalábbis lebénítja, annyi időre, amivel beérik őt Wessz papjai.
Végül megpillantott egy hasadékot. Mikor belépett, a meredek leejtőn még egyszer hátrafordult. Látta, hogy több csuklyás alak lép ki a sűrűből. Tovább sietett. A petróleumlámpa fény betöltötte a járatot, így látott. A mohás, nyirkos, zuzmós köveken végigfutva figyelte a barlangjáratának sziklába mért vágásait.
Végül egy elágazáshoz ért. Az egyik felfelé vezetett, a másik lefelé.
Fillwip egy percig habozott, majd a lefelé utat választotta, s futott tovább. A kavicsos, olykor már kődarabos talajon egyre nehézkesebben futott, de a lámpa fénye nem hagyta cserben.
Mikor már igen bent járt a barlangban, egyszer csak megcsúszott, s zuhanni kezdett. Végül egy vizes talajra esett, s megütötte a fejét. A lámpa fénye kialudt.
Fillwip rémülten csavargatta a lámpát, de nem ment. Nem volt nála gyufa, ezért rimánkodott, hogy találjon ki valahogy. Végül valami csoda folytán egy apró láng jelent meg a lámpa koronáján.
Közben lépéseket hallott. Szíve zakatolt. Egyre jobban félt attól, hogy elkapják Wessz papjai, és megölik. Jobbra balra fordult a mederben, s két járatot is megpillantott. Mindegyik fél méter magas volt. Gyorsan a jobb oldalit választotta, s bemászott, majd egyre mélyebbre, s mélyebbre ment. Ruhái vizes cafatokban lógtak róla, de ő nem állt meg. Minden méltóságát eldobva futott az életéért.
Végül, mikor már eléggé bent járt, megállt, s felsóhajtott. A lámpa kialudt.
Ekkor csobbanást hallott a távolból, majd halk beszédfoszlányt. Világos volt, hogy menekülői a mederben is voltak.
Ekkor a petróleumlámpa ismét lángra kapott, s megpillantott egy alig huszonöt centi magasságú járatot, aminek a végén már a hold ezüstös fénye égett. Gyorsan elhasalt, s végigkúszott a járaton. Perceken belül felkapaszkodott a kiálló gyökereken, és már fent is volt a felszínen. Eloltotta a petróleumlámpát, s futott a folyó felé.
Megmenekült. Még ezen az éjszakán átlépte a másik királyság határát. És Fillwip sosem felejtette el ezt. Ennek a petróleumlámpának köszönhette, hogy élve megúszta a szökést.

***

Csörömpölt a lámpásüzlet bejárati ajtaja, s belépett egy jómódú ember. Mikor végignézte a lámás kínálatot, egy piros foglalású, s keretű petróleumlámpát emelt le a falról, s azzal lépett a pulthoz.
- Ezt kérem! - szólalt meg az idegen.
- Jó választás. 3 napja és 3 órája érkezett. 3 óra alatt elkészült, és csak 33 arany lesz! - jelentette ki a pultos.
- Miért? - kérdezte az idegen, s leperkálta a 33 aranyat.
- Mert ez a lámpa önre mosolygott. És csak annak kecses, aki ért hozzá! - ezzel az idegen boldogan, de értetlenül távozott a lámpásüzletből.

***

Este fél tizenegy volt. Fillwip két vendége már az emeleten aludt a szobájában. Az ivóból negyed órája távozott az utolsó vendég is. Végül a bejárati ajtóhoz ment, kilépett, s eloltotta a kampón logó piros foglalású, és keretű petróleumlámpát. Ezzel bezárta a fogadót kulcsával, majd a benti olcsó piaci petróleumlámpával elindult az emeletre. Ahogy fellépegetett a rozoga gerendalépcsőkön, úgy borult sötétségbe az ivó. Végül távoli lépések, s ajtócsukódás után végleg elhalt a fogadó.
Csend volt. Néma csend. Az analóg kínai óra kattogott a falon, s mutatta az időt. A boros és whiskys üvegek ott sorakoztak a polcon, a pult mögött, széles kínálatban. A konyha ajtaja tárva nyitva állt. Míg az ablakok jól lezártak voltak, lerácsozva.
Ekkor valaki odaállt a fogadó elé, s lekapta a petróleumlámpát a kampóról, majd futni kezdett.
Gyorsan átrohant a főtér csobogó szökőkútja mellett a macskaköves úton, majd egy sötét utcába befordult, s úgy rohant tovább. Ahogy egyre kevesebb emberrel, és gázlámpával találkozott, egyre nyugodtabb volt.
Időnként a lámpására pillantott, s elmosolyodott. A kecses lámpa! - jegyezte meg a csuklyás alak. "Aki ahhoz hűséges, kihez kell!
Ezzel végére szaladt az utcának, s befutott egy sötét sikátorba, mely két épület között futott végig. Csak futott, s futott, s minél távolabbra került a fogadótól, annál nagyobb nyugalom öntötte el a lelkét.
Végül, mikor a sikátorból is kilépett, már egy homokos külvárosi részre tévedt. Kezeit élvezettel rángatta, de mintha valami könnyedséget érzett volna karján.
Gyorsan megkérdezte kezeit: Nem találta a petróleumlámpát!
Félelem fogta el! Visszaszaladt a sikátorba, s órákig tapogatta annak köves talaját, s rozoga falait. Szinte biztos volt benne, hogy mikor ide belépett, még a kezében volt a lámpa.
A lámpa eközben vígan hintázott tovább Fillwip csapos fogadójának félfája alatt egy kampón, s hűségesen szolgálta tovább a fogadóst, ki ért hozzá. Mert a kecses petróleumlámpa csak annak kecses, aki ért hozzá!
Másnap már hajnalban felébredt a fogadós, s leengedte kulcsával a vendégét, ki egy átutazó polgár volt. Mikor a földszintre ért, belehelyezte a zárba a rézkulcsot, s elfordította.
A fogadó bejárata kinyílt. Kellemes késő őszi hűvös szellő, meg egy-két falevél szállt be a fogadóba.
- Minden jót! - jelentette ki az átutazó, s kilépett a fogadóból.
- Minden jót, barátom! - intett utána a fogadós, majd előkapta zsebéből a gyufás skatulyát, s meggyújtott egy gyufaszálat, egyesre tekerte a petróleumlámpát, s ismét felcsaptak az eleven lángok, melyek megtöltötték a teret fénnyel és világossággal.
A téren csak egy-két gázlámpa állt világítva, a szökőkút is állt, már nem csobogott ilyenkor a vize. A műhelyek, üzletek előtt leoltott petróleumlámpák himbálóztak.
Fillwip megpaskolta a petróleumlámpát. - A kecses petróleumlámpa! - mosolyodott el. - Nem sokára hazatalálsz!
Ekkor hallotta, ahogy lépések alatt hajlanak meg a lépcsőgerendák. Jött le az emeletről egy pocakos, de barátságos képű középkorú, aki petróleumlámpát tartott a kezében, mikor odaért Fillwiphez, elmosolyodott: - Hűséges még a kecses lámpa?
- Hűséges hát! A mai éjszaka után már 21-jére talál vissza! - mosolyodott el Fillwip.
Ezzel a pocakos ember előhalászott egy gyémántkövet, s átadta Fillwipnek. - 38 karátos! - jegyezte meg. - Annyi, amennyi egy petróleumlámpa aranyban mért ára. Ebből aztán hónapokig nem lesz hiánya a fogadódnak!
Fillwip elmosolyodott. - Fazup, túl kedves vagy! - jelentette ki Fillwip.
Fazup megrázta a fejét. - Nem! Mert most már hazaviszem a műhelyembe a kecses lámpát. Elvégre már az utolsó találkozásunkkor is sírt, mikor elmentem.
Fillwip a lámpára pillantott, amely mosolyogva "égett" vissza rá.
- Nem bánom! De úgye tudod, hogy csak annak kecses, aki ért! - jelentette ki Fillwip.
Fazup megsimogatta kissé reszelős, már kopottas, rozsdás foglalatát. - El kellene már rajta egy javítás! - jelentette ki.
Ezzel lemelte a kampóról. - Akkor, minden jót! - mondta, miközben a táncot járó lángot nézte.
- Neked is, Fazup! - mondta utána Fillwip. - A lámpák mestere!
- És nem csak a mestere, Fillwip! - fordult meg Fazup. - Hanem a fények lelke! - ezzel intett, s elindult a szökőkút irányába.
Fillwip nézte a kecses petróleumlámpa távolodó fényeit, ahogy bebugyolálta Fazup körvonalait. Időnként a kezébe nyomott 38 karátos gyémántra pillantott, majd megjelent egy könny a szemében.
- Viszlát, kecses petróleumlámpa! Életem megmentője! - mondta Fillwip. - Remélem, másnak is íly kecses leszel, ha újra üzletbe kerülsz!
Ezzel Fillwip megfordult az égő piaci lámpával, s becsukta a Megjárt remete ajtaját. Odalépett a pulthoz, s felakasztotta a helyére.
A láng azonban tovább táncolt, mintha ezer fényben köszönné, amit a fogadós tett a lámpások lelkéért. A fogadós csak bólintott. - Most már én is megjárt vagyok. Megjárt remete. KI lesz a következő?

Fin