InuYasha - Sesshoumaru kontra Kagome
Az én az InuYasha csapatában és a Sesshoumaru holdfényes éjszakája ráadása
InuYasha rezervátum
Miután összegyűjtötték a Shikon No Tamát, a négy lélek ékkővét, és legyőzték Narakut, a főellenséget, InuYasha csapata elhatározta, hogy mindenki örömében elmegy egy olyan helyre, ami fontos számára. Sango Kirarával visszament szülőfalújába, rendbe hozni a sírboltokat, és folytatni a helyreállítási munkákat. Miroku Hachival a nagybácsikájához ment látogatóba. Shippou elment meglátogatni a Villámtestvérek hegységét, hogy még egyszer megszemlélhesse eltávozott apja prémjét. Míg InuYasha elharározta, felkeresi Kikyout, - ha még megtalálja valahol a nagy kalandok után, - és elbeszélget vele. Többek között arról is, hogy átváltozzon e szellemmé, maradjon korcs, vagy legyen halandó. Mert még nem döntötte el!
Higurashi Kagome, aki őrizte a teljes ékkővet, - amit még a legelején, visszahozva a múltba ő tört össze, és szórta több ezer szilánk felé - magával vitte mindenhova. Elbeszélgetett Kaelde anyóval, többek között arról, hogy hazaugrik meglátogatni a családját, de iskolába egyelőre még nem megy, amíg le nem csillapodik benne az öröm. Kaelde anyó áldását adta rá, s Kagome visszament a modern korba, elvégezni az elintéznivalóit. Ahogy ígérte, rövid időn belül vissza tér.
Teltek a napok, s Kaelde unottan járkált a faluban, segítve mindenkin, s közben gondolkodott. "Végülis... így, vagy úgy... de legyőzték a főellenséget, Narakut. Visszaállt a béke, és a rend. Ám mégis... szíve legmélyén már sosem lesz a régi, lévén, hogy testvérét, Kikyout már nem láthatja viszont élve." - gondolta Kaelde anyó.
Kagome végül elbúcsúzott Sooutától, kisöccsétől, és szüleitől, a nagypapától, és anyjától, és megígérte, rövidesen újra meglátogatja őket.
Boldogan indult vissza a feudális kori Japánba, - mely fortyogott mindenféle szellemektől, félszellemektől, szörnyektől, lidércektől, és démonoktól, kiknek mind csak az ékkő kellett, - hogy újból meglátogassa csapatát. Vitt mindent, ami csak kellhet a csapatának, többek között InuYasha kedvenc ételét, a Rament-t sem felejtette el.
Nem sokkal, hogy vissza tért, Kaelde anyó falujába, megérkezett a csapat számára előkészített házhoz, ám mikor bepillantott, csalódottan látta, hogy még nem jött vissza senki sem a kiruccanásáról.
Letette a telegyömöszölt, nehézkes táskáját, majd megkönnyített végtagjait kinyújtóztatta. "Áh... igazán jöhetett volna InuYasha cipelni, most nekem kellett eljönnöm a kúttól idáig." - gondolta Kagome, majd eldöntötte, hogy felkeresi Kaelde anyót, hogy szóljon neki, hogy ha visszajön a csapatból bárki, mondja meg neki, hogy ő is elment sétálni, és napnyugtára visszaér.
- Nem lesz ebből probléma, Kagome? - kérdezte rekedtes hangon Kaelde anyó.
- Csak a közeli tóhoz megyek. Ígérem, napnyugtára visszaérek. - mosolyodott el Kagome, s tarkóra helyezte kezeit.
- Hát rendben, de vigyázz magadra, most, hogy teljes a szent ékkő, bárki megtámadhat, hogy elvegye tőled. Azt javaslom, vidd magaddal a fegyveredet. - folytatta Kaelde anyó.
- Rendben, és vigyázok magamra, Kaelde anyó. Ja, ha jön InuYasha, mondja meg neki, hogy hoztam Ramen-t is, de amíg nem érek vissza, ne nyúljon hozzá! - mondta Kagome, majd leengedte kezeit. - De elfáradtam.
- Megmondom neki. - biccentett Kaelde anyó, majd továbbrendezgette a ruhákat.
Kagome, ahogy Kaelde anyó kérte, magára csatolta az íját, a tegezével - ami tele volt szent nyílvesszővel - s elhagyta a falut.
Ahogy haladt az erdőségben a tó felé, gondolkodóba esett. "El se hiszem, hogy több nap után sem tértek haza. Csak nehogy valami bajuk essen! Nyugalom, Kagome, biztos fontos dolguk akadt, ahogy neked is." - nyugtatta magát Kagome, s eközben közeledett a tóhoz. "Örülnék, ha InuYasha ezúttal helyesen döntene, és végleg halandóvá változna, nem csak teliholdkor. Akkor talán közelebb kerülhetnének egymáshoz, és kipróbálhatná hosszú idő után, hogy InuYasha milyen az ágyban!" - Kagome összehúzta magát félig izgalmában, félig zavarában. "De jó lenne! De tartok tőle, hogy ez csak álom marad, és ha csak Kikyou le nem beszéli, teljes szellemé változik." - gondolta Kagome.
Már nem volt messze a tótól, negyedóra gyaloglásnyira. "De mondjuk a modern korban is van egy barátom. Most melyiket válasszam?" - gondolkodóba esett Kagome, s ajkára helyezte mutatóujját. "Modern kor, vagy a feudális kor? Mindenképp kipróbálná InuYashát, de csak, ha halandó lesz." - jegyezte meg.
Ekkor hirtelen zörejre lett figyelmes. Megállt. Furcsa szél támadt fel. Nem tudta, mire számítson, keze félig már az íján volt. És ekkor... egy mókus ugrott ki az ösvényre. Beleszaglászott a levegőbe, s Kagoméra pillantott. Kagome felsóhajtott, s elengedte az íját. "Mindig ez van, ha egyedül vagyok." - sóhajtozott. Tett egy lépést a mókus felé, de az riadtan átszaladt az ösvény túloldalára, s felrohant az egyik fára.
Folytatta az utat, de gondolatában tovább motoszkált a gondolat, hogy esetleg valaki követi. Vagy figyeli. Nem lenne jó, ha elmenne a tóhoz, jobb volna, ha visszafordulna. Az út maradék részét tartózkodó pozícióban tette meg, s az érzés, hogy követik, egyre csak erősödött benne, ahogy távolodott a falutól.
Végül odaért a tóhoz. Felfrissülten szagolt bele a levegő kellemes illatába. A tó friss volt, mint mindig. Állt a tó másik oldalán egy sziklaszirt, ami egy barlangba vezetett. Oda szokott felmászni, leülni, s relaxálni.
Letérdelt, s megmosta az arcát a tó friss vízében. Ekkor az érzés, hogy más is van jelen, már nagyon erős volt benne. Nyugtalan volt! De úgy tett, mintha semmit se érezne. Továbbfolytatta a mosakodást, majd felállt, s megtörölte arcát. Ezzel átment a tó másik oldalához, s elkezdett felmászni a szirtre.
A szél hol megélénkült, hol elcsendesült. Váltogatta erejét. Kagoménak ismerős volt az illat, ami a levegőben volt, de nem tudta pontosan, hogy kié.
A szirt tíz méter magas volt. Mikor felért, leült a szélére, s nézte az elterülő nem túl nagy, ám mégis fényes tó felszínét, és a természettel beborított környezetét. A falu azonban túl messze volt, hogy lássa. De sejtette, merre lehet. Mindig ide járt, ha magában akart lenni, s mindig jó érzéssel relaxált. Most is igyekezett így tenni, habár nem érezte magát biztonságban.
Végül Kagome felsóhajtott. - Áh... ha itt lenne InuYasha... biztos könnyebb volna elviselnem ezt a nyomasztó légkört! - mondta maga elé Kagome. Néha szokott magában beszélni, de ez nem jelentette azt, hogy bármi baja is van. Csak társaságot igényelt.
- Úgy gondolod? - jött a hang a hasadékból. Kagome rémülten fordult hátra. A szirt tetején egy hasadék is volt, mely levezetett a szirtbe. A hang ebből a hasadékból érkezett.
- Ki... ki az?! - kérdezte nyugtalanul Kagome. - Ki van ott?!
- Úgy gondolod, hogy az öcsém bármiben is hasznodra válna? - kérdezte a hang, már sokkal közelebbről. Végül, mikor kilépett a hasadékból a napfényre, kirajzolódtak körvonalai. Sesshoumaru volt. - Hisz csak egy korcs!
- Sesshoumaru? - vonta fel szemöldökeit Kagome. - Te mit keresel itt?
- Jó kérdés. - biccentett Sesshoumaru, majd egyetlen jobb kezét ráhelyezte a bal vállán lévő prémre. - Csak erre jártam.
- És... most mit akarsz? - kérdezte tovább Kagome, tartózkodva. Tudta, hogy semmi esélye Sesshoumaru ellen, hisz amióta nála van a Toukijin, azóta InuYasha Tetsusaigája is hatástalan ellene. Jól tudta azt is, hogy ez az a szellem volt az, akit oly annyira érzett.
- Semmit. Csak beszélgetni. - ezzel Sesshoumaru elkezdett közeledni Kagome felé. Kagome azonban résen volt, s íjához nyúlt.
- Ne közelíts, vagy kénytelen vagyok fegyvert használni ellened! - szólalt fel Kagome.
- Jól tudod te is, hogy hatástalan ellenem. Amúgy meg... nem az ékkőért jöttem. Mindössze néhány gondolat erejéig. - ezzel Sesshoumaru megállt mögötte. Kagome szúrós szemmel figyelte a szellemet.
- Néhány... gondolat... erejéig? - kérdezte értetlenül Kagome. "Mit akarhat tőlem Sesshoumaru?" - kérdezte magában Kagome.
- Úgy van! - Sesshoumaru letérdelt, s levette bal válláról a prémet, majd a feszült Kagome vállára helyezte. - Köszönöm, amiért Narakut legyőztétek.
. Ugyan... semmiség. - jött zavarba Kagome.
. Remélem tudod, irigylem az öcsémet, amiért egy ilyen csinos lányt tarthat maga mellett. - folytatta Sesshoumaru. - Hasonlítasz Kikyoura. Vajon te képes lennél arra, amire ő?
- Már megbocsáss, Sesshoumaru, de nem InuYasha tart maga mellett, hanem én döntöttem el, hogy mellette maradok. Ami meg Kikyout illeti, hallani sem akarok róla. - jelentette ki Kagome.
- Értem. - ezzel Sesshoumaru felállt. - Nem jönnél be velem a hasadékba? - kérdezte Sesshoumaru. - Mutatni szeretnék neked valamit.
"Nekem? Ugyan, mit akarna nekem mutatni Sesshoumaru?" - értetlenkedett Kagome, de végül felállt, s biccentett.
Sesshoumaru elindult a hasadék felé, nyomában Kagome. Ahogy beléptek a járatba, éles mészkő és fémillat csapta meg az orrukat. Haladtak lefelé, s a nap fényei egyre kevésbé jutottak be a járatba. Kagome kíváncsi, de tartózkodó volt. Érezte, hogy Sesshoumarunak hátsó szándéka van, s amint teheti, el fog menekülni.
Végül félúton egy hatalmas barlangban kötöttek ki. Ide felülről napfény foszlányok szűrődtek be, így világosabb volt, mint a járatban. A barlang másik végén egy másik járat vezetett tovább, az ismeretlenbe.
Sesshoumaru megállt. Kagome úgy szintén. Nézte zavartan a szellemet. Nem tudta, mit akar. Szokatlan volt tőle ez a viselkedés. Eddig akár hányszor találkozott vele, mindig összecsapott InuYashával. Ellenség volt... de más ellenség, mint Naraku.
Kagome a vállán elhelyezett puha prémre helyezte gyöngéd kezét. Érezte a prém lágy tapintását, s a belőle áradó erős Sesshoumaru illatát. Nem tudta, mire vélje Sesshoumaru ilyen szintű közeledését.
- Halljam! - törte meg a csendet Kagome. - Mit akarsz mutatni?
- Az a járat, ami a másik oldalon vezet tovább, a szirt másik oldalának bejáratához vezet. Ezentúl onnan könnyebb lesz feljutnod a szirtre, és nem kell másznod, kitéve magadat a lezuhanás veszélyének. - mondta Sesshoumaru.
Kagome értetlenül meredt előre. Nem értette, mire akar kilyukadni Sesshoumaru! Mi volt a célja azzal, hogy megmutatott egy könnyebb utat a szirtre? Nem tetszett ez neki. Még mindig nem tudta, mi az igazi célja a szellemnek. - Öh... köszönöm. - jelentette ki Kagome. - De most már mennem kell!
- Nem úgy volt, hogy csak napnyugtára mész vissza a faludba?! - kérdezte Sesshoumaru, majd megfordult. Tekintete égett. Arcvonásai félig szigorúak, félig kíváncsiak voltak.
- Öhm... ezt meg honnan tudod? - kérdezte Kagome értetlenül.
A szellem elindult Kagome felé. Elég közel ment hozzá. Mikor elé ért, megfogta Kagome állát, de óvatosan, nehogy hosszú körmeivel kárt tegyen benne. Végül odahajolt, és megcsókolta. - Együtt tölthetnénk egy kevés időt.
A lány ájultan zuhant alá, de a szellem elkapta. "A francba... pontosan ettől tartottam." - gondolta Sesshoumaru. Odament a falhoz, lehajolt, s nekitámasztotta. Végül leült mellé. Levette a lány válláról a prémet, s a földre tette, majd felemelte Kagomét a derekánál fogva, és a prémre ültette, így támasztva a falnak, mivel a talaj hideg, és nedves volt.
"Most mi tévő legyek? Ha InuYasha megtudja, mit művelek, elevenen felfal." - gondolta a szellem. "De még előtte megkísértem a szerencsét!"
Végül Sesshoumaru nem várta meg, míg Kagome felébred, odahajolt, s még egyszer megcsókolta. Ezúttal hosszan, és szenvedélyesen nyelvezett az ájult lánnyal. Miután alaposan belekóstolt Kagome szájízébe, a nyakához hajolt, s forró csókot nyomott oda.
Ezt követően elkezdte kibogozni a lány ruhamasniját, majd eldobta a földre.
Így már szabadon felhúzhatta a lány egyenruháját, egészen a nyakáig. A szellem elcsodálkozott a lány gyönyörű, kecses idomain, és lapos hasán. Azok a nők, akikhez eddig volt szerencséje, kívétel nélkül plusz súllyal rendelkezek. De Kagome... egészen más volt. "Vajon hogy tartja kordában magát? De ez már nem számít." - gondolta Sesshoumaru.
A szellem kissé lejjebb fektette Kagomét, és odahajolt a puha, forró hasához. Érezte a fiatal lány szívverését. Furcsa bizsergés fogta el. Eddig soha nem érzett érzés lett urrá rajta. Elkezdett vonzódni... egy halandóhoz? Olyan ostoba lett, mint apja, Inutashio, aki elvett egy halandót, és ebből lett az a korcs öccse, InuYasha?
"Nem, ez még egyszer nem fordulhat elő. A szellemek szégyenfoltja volnék. De... ez a lány... nem értem, mit érzek pontosan iránta..." - ezzel Sesshoumaru végigsimította egyetlen kezét a lány lapos hasán, és a szoknyáján állt meg.
Kagome halkan felszisszent. Úgy tűnt, lassan kezd magához térni. Sesshoumarut ez cseppet sem zavarta. Kagome szoknyája alá nyúlt, egészen a bugyijához, s megérintette annak selymes, nedves tapintását. Tudta, hogy egy lánynak ez a legérzékenyebb pontja.
Ezért várt vele. Tekintete ekkor Kagome közepes méretű keblére irányult, de ekkor észrevette, hogy Kagome szemei nyitva vannak, és rá meredtek.
- Kagome... - mondta óvatosan Sesshoumaru.
- Sesshoumaru... nem... ezt nem szabad... - kezdte el halkan a lány, mert még nem tért teljesen magához. De ő is izgalmi állapotban volt, amint felmérte a helyzetet. - Nem... ezt most nem szabad... veled nem...
- Nem lesz semmi baj. Csak egy kis játékot játszok veled! - fejezte ki magát a szellem. Ezzel odahajolt Kagome keblei közé, s elkezdte szopogatni a bal oldali keblét.
- Ne... kérlek... hagyd abba! - mondta nyugtalanul Kagome, s próbálta eltolni Sesshoumaru fejét kebleitől, de az erősen a falhoz szorította a lány bal kezét, és a lány egy kézzel már semmire nem ment. - Hagyd abba!!
- Kellessz nekem... erre a kis időre... és ez maradjon kettőnk titka. - suttogta Sesshoumaru, s mohón falta Kagome mellbimbóját.
- Sesshoumaru! - szólalt fel ismét Kagome. - Fejezd be!
- Nem. Még nem. - válaszolta Sesshoumaru, majd felemelte a fejét. Ezzel újból odahajolt a lány ajkához, s megcsókolta. - Levetkőzöl a kedvemért?
- Nem! - felelte Kagome. - Te szellem vagy, én pedig halandó. Köztünk semmilyen kapcsolatnak nem szabadna lennie.
- Tedd félre a gátlásaidat, Kagome! Ezúttal! - ezzel Sesshoumaru felállt, s megigazította övpántját, és a fegyvereit.
- Megpróbálom... de ha InuYasha megtudja, nem úszod meg ennyivel. - ezzel Kagome sóhajtott egyet. Megtapogatta a puha prémet, amin ült. Kényelmes volt, és melegen tartotta. "Ha Sesshoumaru ilyen kedves, viszonoznom kell valamivel!" - gondolta Kagome. "Bár InuYashában lenne legalább ennyi kedvesség!"
Ezzel Kagome lehúzta az egyenruháját hasára, majd a masnit visszakötötte a nyakára. Nagy nehezen felállt. Végül elindult a barlang másik kijárata felé, ami elvileg levezeti a szirttől. Eleinte csak sétált, majd kilépett, végül futni is kezdett. De nem érte el a kijáratot, a szellem gyorsabban reagált, és egy pillanat alatt a kijárat és Kagome között termett, elzárva egy lehetséges menekülési utat.
- Csak nem gondoltad komolyan, hogy hagylak elmenni ezek után? - kérdezte szigorúan Sesshoumaru.
- Rendben! Szeretnéd, ha levetkőznék! De semmi több, megegyeztünk? - kérdezte szigorúan Kagome.
- Egyelőre jó lesz az is. - biccentett a fejével Sesshoumaru, majd meglendítette a fejét, s a hosszú fehér haja hátra csapódott a vállainak.
Kagome óvatosan, és lassan elkezdte kioldani a masnit, közben kissé zavartan, de mosolyogva nézett Sesshoumarura. Sesshoumaru azonban azonnal megszakította a vetkőzését: - Nem lenne jobb... ha a barlangban vetkőznél? - kérdezte, kissé zavartan Sesshoumaru.
- Hogy lehetsz ennyire faragatlan? - nézett égő szemmel a lány a szellemre, de mikor látta annak csendességét, felsóhajtott. - Nem bánom, menjünk!
Ezzel Kagome elindult visszafelé. A szellem mögötte haladt. Hamar visszaértek a barlangba, ahol enyhe fényszórás töltötte be a teret. A nap dőlésszöge már jól mutatta, hogy kezdett déluán felé járni az idő.
Mikor Kagome megállt a barlang közepén, megfordult. A szellem zavarában megállt, s meg sem mert mozdulni, vagy szólalni. Nem titkolta, hogy furcsa izgalma volt. És Kagome is érezte ezt, ezért nem is késleltette tovább a dolgot, elkezdte kibontani a masnit, majd lehányta a földre. Ezzel kigombolta az egyenruháját, és kibújt belőle. Ezt is lesdobta a földre. Ezzel kényelmesen megsimogatta feszes, lapos hasát, és fehér melltartóját. A szellem nyelt nagyott, de nem szólalt meg.
- Látod, milyen formás vagyok? - kérdezte Kagome huncutan, de a szellem nem szólalt meg. - Teljesen levetkőzzek? - kérdezte tovább, mire a szellem nagy nehezen megszólalt, mert Kagome égő tekintettel figyelte a szellem minden rezdülését:
- Hát... én nem kérem... de ha megtennéd... - vakarta meg az állát Sesshoumaru.
- Nem bánom, egy gyors látvány, de utána mennem kell! - mondta zavartan Kagome, de végig mosolygott. Nem tagadta, hogy csak azért vetkőzik le, hogy elmehessen, igazából egyáltalán nem élvezte a helyzetet. Végül meglazította a szoknyáját, és lesetett a földre. Kilépett belőle. Feszes, intimére simuló bugyija ott virított lapos, formás hasa alatt. Kagome élvezettel megmasszírozta a bugyiját, és a szellem megint nyelt egy nagyot, szemei kissé elkerekedtek.
Végül Kagome lassan lecsatolta a melltartóját, és azt is a földre dobta. Mellei kissé engedtek, és ott virítottak Sesshoumaru előtt. Kagome kényelmesen, kissé teszegetve lehúzta a bugyiját, majd végül kilépett belőle, és azt is ledobta a földre. Ott állt anyaszült meztelenül, kivéve a lábát. Azonban már kényelmetlenül érezte magát, hogy cipőben van, ezért gondolt egyet, és elindult, majd a selyemprémje elé állt. - Sesshoumaru, ha erre ráléphetek, akkor kibújok a cipőmből is! - mondta mosolyogva Kagome.
Sesshoumaru szíve vert egyet. Nem tudta, miért. "Hogy lehetséges, hogy egy halandóra felizgul? Még sose vonzódott így egy halandó iránt. Nem értette, de elöntötte az érzés... amit annyira megvetett, és lesajnált." - gondolta a szellem. - Nem bánom... - vágta oda.
Kagome lehajolt, és kibogozta a cipőfűzőjét mindkét lábán, majd kilépett az izzadt zoknijával a prémjére, és kényelmesen beledörzsölte a prémbe. Majd felemelte az egyik feszes lábát, és lehúzta róla a fehér színű titokzoknit, ezt követően a másikról is, és ott állt, meztelenül Sesshoumaru nagyúr selyemprémjén. - Na... - kérdezte zavartan Kagome. - Tetszem?
- Hát... - felelt Sesshoumaru - Szóval... nem is tudom... - ezzel a szellem elindult Kagome felé, mire a lány megszeppent.
- Csak semmi hátsó szándék! - mondta szigorú szemmel.
- Nem... nem mintha az volna... á nem... csak... - ezzel Sesshoumaru odaért a prémjére, s egyetlen kezével megérintette Kagome mellét. Mivel csak egy keze volt, így erőhátrányban volt. Kagome zavart volt, de hagyta. Sesshoumaru simogatta a lány mellét, végül ő is kilépett a sarujából, és ráállt a selyemprémre.
- Sesshoumaru... - kerekedtek el a lány szemei.
- Kagome... - mondta Sesshoumaru.
- Mondtam, hogy csak egy... látvány... - itt elkadt a lány hangja, mert a szellem már mohón az intimét simogatta. Kagome kezdett izgalomba jönni. - Sesshoumaru...
- Kagome... - így a szellem, s a lány fenekét is megsimogatta. Végül elé ált, s elkezdte mohón falni Kagome arcát, és nyakát.
- Nem... erről... volt szó... - nyögte Kagome, s kelletlenül, de izgatottan állt a szellem markában.
Sesshoumaru végigkóstolta a nyakát, majd az arcát, nem egyszer összeért a lány ajkával a szája. Végül lefelé indult, s a mellébe fúrta az arcát. Megszopogatta a mellbimbóit, s letérdelt, majd megcsókolta a hasát.
- Sessohoumaru... ne... - kezdte el Kagome, s próbálta a mohó szellem arcát eltolni a lágyéka tájáról, de a szellem erősebben fogta.
- Kagome... - mondta újból a szellem. Végül lecsatolta vállpántját, és az övét fegyvereivel, és lassan elkezdte kibontani a kimonóját. Úgy hullott le meztelen felső testéről a ruha, mintha valami virág bontotta volna ki szirmait. Nadrágját azonban még nem vette le.
Kagome nyugtalanul nézte, ahogy előtte térdelve vetkőzik a nagy szellem. Már kezdett félni, mikor a távolban hatalmas dörrenésre, és csattanásra lett figyelmes. Valaki rohant a szirt felé.
- Jaj ne... InuYasha... csak most ne... - mondta halkan a lány, de a szellem meghallotta.
- Jön... az a korcs? - kérdezte, s izgatott hangneme egyből komor színbe ment át.
Hirtelen gyors futásra lettek figyelmesek. - KAGOMEEE!!! - kiáltotta valaki a járatból, mire Sesshoumaru felállt, s felemelte a Toukijint.
- Az az átkozott korcs! - mondta maga elé Sesshoumaru. - Mindig csak megzavarni tud!
- Sesshoumaru, kérlek, ne... - kezdte el a meztelenül álló lány.
- Jobb lesz, ha egyszer, s mindenkorra megszabadulunk tőle! - ezzel a szellem, mit sem foglalkozva azzal, hogy felülről meztelen volt, elindult a járat felé. Éppen e pillanatban tört be a barlang száján InuYasha, s hatalmas Tetsaigával hadonászott.
- Kagome, megmentelek! - mondta InuYasha, de amilyen váratlanul jött be, úgy torpant meg a látványtól.
- Sess... ho... maru! - kezdte el meglepetten InuYasha. - Mit tettél KAGOMÉVEL? - kiáltotta InuYasha.
- Csak azt, amit minden jóra való férfi tenne, ha meglát egy szép lányt! - mosolyodott el Sesshoumaru.
- Ezért most leütlek!!! - ezzel InuYasha elindult Sesshoumaru felé, de az az utolsó pillanatban elugrott a csapás elől.
- Nem hogy örülnél, hogy újabb korcs születik... de vagy olyan faragatlan, hogy megzavard a ceremóniát? - kérdezte fennhangon Sesshoumaru.
- Élve küldlek át a TÚLVILÁGRA! - rontott ismét Sesshoumarura InuYasha, és össze csaptak a pengeélek.
- Nohát, InuYasha! Honnan van ennyi lelkierőd? - kérdezte mosolyogva a szellem.
- Mit tettél az ÉN KAGOMÉMMEL? - kérdezte InuYasha, s mint akinek elment volna az esze, egymás után csapott neki a szellemnek. A szellem egyre inkább hátrálásba kezdett, mert a korcs olyan tempóban, és olyan erővel csapott neki, hogy a szellemnek ideje sem volt válaszcsapásra. Viszont látta, hogy a korcs szemeiben ott ég az az irányíthatatlan, megvadult szellemi vér, ami már lüktetett a vérében.
- InuYasha! - szólt a távolban Kagome, de nem lehetett hallani. Nem figyelt rá a két harcoló fél. InuYasha több helyen súlyosan megvágta a szellemet, végül sikerült egy sikertelen hárításánál kiverni a szellem kezéből a Toukijint, mely a csattanástól sípolva, rezegve megfordult a levegőben, és leesett a távolban a földre.
InuYasha irányíthatatlanul hadonászott a szellem felé, mely könnyűszerrel hátrált ki minden csapás elől, de már kezdett fáradni. - Ne akard, hogy átváltozzak!
- Csak tessék! - felelte InuYasha. - Levágom a másik kezedet is!
Végül egy végzetes csapás suhintott Sesshoumaru felé, és éppen akkor botlott meg a nagy szellem. Úgy tűnt, a kardcsapás egyben szeli át mellkasát, de ekkor Kagome felkiáltotta a bűvős szót: - INUYASHA, FEKSZIK!
Ezzel InuYasha elvesztette egyensúlyérzékét, és éppen akkor vágódott a földnek, mikor Sesshoumaru. A kardja messzire kiesett a kezéből.
Ott feküdt a két szellem a földön, InuYasha hason, Sesshoumaru hanyatt, s lihegtek a fáradtságukban. Kagome, aki még mindig meztelenül állt Sesshoumaru prémjén, felsóhajtott. Gyorsan felhúzta a zokniját, majd odabiccerkélt a ruhakupachoz, és a bugyiját is felhúzta. A két szellem minden mozdulatát figyelte.
Ezzel Kagome elindult a két szellem felé, s megállt mellettük, majd csípőre tette kezeit: - El sem hiszem, hogy képesek vagytok kardozni egy meztelen lány jelenlétében!? - kezdte el Kagome. - Hát ti tényleg megvesztetek?
- Ő kezdte, Kagome... - kezdte el Sesshoumaru, majd felült. InuYasha még mindig lihegett.
- Kagome! Ez a féreg meg akart erőszakolni! - szólalt fel, majd feltérdelt. Kagome dühös lett, s visszanyomta InuYashát a földre, majd legugolt. Feszes lábai alatt ott feküdt InYasha, és mikor meglátta, valami furcsa bizsergés indult meg benne.
- Egyik kötötökkel sem fekszem le! - jelentette ki Kagome ellenvetést nem tűrve. Közben végig a földnek nyomva tartotta InuYashát. - Mellesleg InuYasha! Te követtél? - kérdezte Kagome.
- Nem... csak... - kezdte el InuYasha, de elakadt.
- Akkor honnan tudtad, hogy itt vagyok? - kérdezte tovább a lány egy halk sóhajtás közepette.
- Kikyou mondta, hogy veszélyben vagy! - jelentette ki InuYasha. Erre Kagome elengedte a fiút, s felállt.
- El sem hiszem! - majd ismét csípőre tette a kezeit a lány. - Nos, InuYasha! Felöltözök, és vigyél vissza a faluba! A többiek már biztos várnak ránk!
- Akkor... nem folytatjuk... Kagome? - kérdezte Sesshoumaru.
- Te mocsadék! - pattant fel InuYasha, mire Kagome ismét kimondta a fekszik szót, és a kutyaszellem ismét elhasalt a földön.
- Ne is álmodj róla! Egyáltalán hogy jutott az eszedbe ilyesmi? - kérdezte Kagome, majd mit sem törödve InuYashával megfordult, s leült a félszellem hátára, mintha csak valami takaró lenne.
InuYasha izgalmi állapotba került. Arca elpirosodott, szívverése gyorsulni kezdett. Még sosem ült rá Kagome úgy, hogy a földön fekszik.
Sesshoumaru felállt, majd megigazította az övjét. - Gondoltam, elszórakozunk, de ez esetben... - ezzel Sesshoumaru elindult a lehányt ruhakupac felé.
Kagome szigorú pillantással követte a távolodó szellemet, majd lenézett maga alá, a félszellemre. - Te meg ne pattogj itt nekem!
- Kagome! - kezdte el InuYasha. - Nehéz vagy!
- Fekszik! - mondta Kagome, s úgy vágódott a földnek InuYasha, hogy közben Kagome rajta ült, laza pozícióban. Sesshoumaru, ahogy hallgatta ezt, ismét izgatott lett.
- Mikor szedjük már le rólam ezt a nyakláncot? - dörmögte InuYasha Kagome alatt.
- Sose, mert tudom, hogy még mindig az ékkőre fáj a fogad! - felelte konokul Kagome.
- A fenébe is! - sóhajtott fel InuYasha, amire Kagome is izgalomba jött. Már nem is bánta, hogy ráült a félszellemre, őt is izgatta a dolog.
Sesshoumaru felvette a kimonóját, majd felcsatolta a vállpántját, a fegyvereit, az övét, és magára terítette a nedves selyemprémet, amit előtte megszagolt. Felvette Kagome lábszagát. Erre Sesshoumaru ismét izgatott lett. Majd elindult a Toukijin felé, de közben nem ritkán nézett Kagome felé. Első alkalom volt, hogy megkívánt egy halandót, és nem lehet az övé. Mert ebbe a féleszű félszellembe volt esve!
Kagome az egészet látta, s közben felsóhajtott. "Nem értette, hogy lehet ilyen perverz Sesshoumaru nagyúr? Hiába, a fiúk reménytelenek!" - jelentette ki magában Kagome.
- Kagome! Leszállnál már rólam? - kérdezte InuYasha.
- Nem! - felelte Kagome. - Amíg Sesshoumaru itt van, addig rajtad maradok. - majd egy rövid szünet. - Miért, talán nehéz vagyok? - tette ajkára mutatóujját Kagome.
- Nem, csak zavar! - mormogta a félszellem.
Sesshoumaru felvette a Toukijint, és két másik kardja mellé csatolta, majd elindult a lefelé vezető járat felé, de mielőtt még kilépett, megállt. - Örülök, hogy találkoztam veled, Kagome!
- Én nem igazán, Sesshoumaru! - felelte Kagome.
- Szama! - tette utána Sesshoumaru, majd elhagyta a helyiséget.
- Vissza ne gyere, te kutyaszellem! - kiáltotta utána InuYasha.
- Te is az vagy! - dörzsölte bele InuYashát a földbe Kagome.
- Az más... - jelentette ki InuYasha.
- Szeretnéd, ha veled is játszanák? - kérdezte huncutul Kagome, mire InuYasha szíve megdobbant.
- Hát, izé... - kezdte el, mikor Kagome feltérdelt, s teljes súllyal ráfeküdt InuYashára, majd lefogta két kezét.
- Tetszel nekem InuYasha! - mondta mosolyogva Kagome.
- Te viszont egyre nehezebb vagy! - felelte Kagome.
- Fekszik! - mondta ismét Kagome, s InuYasha úgy fúródott bele a földbe, hogy Kagome rajta feküdt.
- Nem értem, miért csinálod ezt velem! - mondta InuYasha.
- Tanulj egy kis önkontrollt! - ezzel Kagome feltérdelt, majd leszállt InuYasháról, s melléült. - Gyere, kóstolj meg!
InuYasha elvörösödött, amint Kagome melleire pillantott, majd nagy nehezen kimászott a földből, s Kagome mellé térdelt.
- Mond csak Kagome, tényleg akarod? - kérdezte InuYasha.
- Persze! De gyorsan, míg meg nem gondolom magam! - kacsintott egyet Kagome.
InuYasha odahajolt Kagoméhez, s elkezdte szopogatni a mellét. Kagome felsóhajtott. InuYasha finoman csinálta, végignyalta a hasát, majd a nyakát is megszopogatta, végül összeért az ajkuk, és csókoloztak.
- Úgy értem... tényleg akarod, hogy ember legyek? - kérdezte InuYasha, majd tovább puszilgatta a lányt. Kagome óvatosan kibontotta InuYasha felső ruházatát, s feszes, fiatalos, izmos teste elé tárult. Miközben InuYasha simogatta, aközben Kagome is végigsimogatta kezeit InuYasha mellein.
- Jó vagy nekem így, félszellemként! - kezdte el Kagome. - Így ismertelek meg! Kissé vadóc vagy, de alapjából véve meleg szívű!
- Kagome... - kezdte el InuYasha.
Ezzel a lány odahajolt a félszellemhez, s megcsókolta. Hosszú, szenvedélyes csók volt. Mikor elemelték egymástól ajkaikat, még sokáig érezték a másik ajkát. Kagome levette InuYasha felső ruháját, majd feltérdelt, s odahajolt InuYasha izmos, feszes testéhez, s megcsókolta a mellét is, és a szegycsontját is, közben simogatta a félszellem izmos pocakját. - Vetkőzz le! - jelentette ki Kagome.
- Minek? - kérdezte a félszellem.
- Ne kérdezz, csak csináld! - mondta Kagome. InuYasha felsóhajtott, felállt, s levetette a nadrágját, majd visszaült. Erre Kagome kérte, hogy feküdjön le. A félszellem ezt is könnyűszerrel megtette. Ha már látta Kagomét meztelenül, ez a legkevesebb.
Kagome feltérdelt, s odahajolt InuYasha intiméhez, majd megcsókolta. Az intim lüktetett egyet. Kagome izgatott lett, s bekapta a félszellem farkát, majd elkezdte szopogatni.
InuYasha felnyögött, s minden egyes szopogatásra lüktetett egyet, Kagome pedig egyre hevesebben munkálkodott a félszellem farkán. Végül már olyan erősen csinálta, és annyira leltolta a torkán, hogy InuYasha is felnyögött.
- Kagome... ne... - kezdte el InuYasha. - El fogok menni!
Kagome oly annyira letolta a torkán, hogy már forró nyálkahártyája érintette a farkot. Végül már a ajával is ide-oda forgatta a szájában a díszes trófeát, mire InuYasha nem bírta tovább, s kellemeset elengedett. Kagome szájából kifolyt az ondóváladék, s ekkor kivette a szájából a félszellem farkát, majd lenyelte az adagot.
- Áh, ez kellemes volt, InuYasha! - mosolyodott el Kagome.
- Nem kellett volna... Kagome! - mondta InuYasha.
- Egyszer majd másképp is kipróbáljuk! - ezzel Kagome felállt, s a ruháihoz ment. Gyorsan felvette a melltartóját, majd a szoknyáját, és az egyenruháját, amit begombolt. Végül magára vette a masnit, és bekötözte. Gyorsan a cipőbe bújt, és összefűzte a cipőjét is, majd elégedetten felállt.
Eddigre InuYasha is visszavette ruháit, bár még mindig elérzékenyülten állt a barlang közepén. Kardját eddigre már magához vette.
- Gyerünk, InuYasha! Vigyél vissza! A többiek már várnak ránk! - mondta egy bólintással a lány, majd elmosolyodott.
A félszellem mosolyogva mellé állt, s megfogta Kagome kezét. - Ahogy akarod, Kagome! - felelt InuYasha. "Először fogtam fel, hogy a lány, aki annyit volt velem, milyen kedves, és értékes is. Végülis, még Sesshoumaru is megakarta kaparintani! Ez az érzés más, mint Kikyou iránt érzett érzelmek! Nem tagadom, Kikyouba szerelmes voltam. Viszont Kagomét tiszta szívemből szeretem!" - ezzel kiértek a szirtre, Kagome felugrott InuYasha hátára, mire az szökdécselve lefutott a sziklán, s nekiindult, a falunak.
Mindketten elhatározták, hogy ha visszaérnek a faluba, a többiek előtt elhallgatják a történteket. Maradjon csak... egy "hárem" történet!
Vége
