Alma és Ecet Igaz Története
Csodálatos pillanatok a Reneszánsz történetek Egozikumába
Írva: 2017.03.

A Történet Háromdimenziós Képzeletvilág, másképp történt, csak különös hasonlóság a történetekkel.
Állt valamikor egy kis házikó az erdő közepén, amely raktárként szolgált a közeli települések élelemellátó piacán, és háziasszonyok, lányok jártak erre felé, hogy töltsék, vagy merítsék az éles kamrát. Az éles kamra másik szerepe a titkos hely volt.
Titkos, egészen addig a pillanatig, amíg el nem jött az a nap, mint sok más nap, és meg nem változtatott sok mindent egy pillanat.
Egyszer csak odaszállt egy csiripelő madár a kitört ablakú éles kamra elé, egy faágra, és csiripelt egyet-kettőt, majd körülnézett, és látta, hogy közelednek. Megigazgatta tollait, majd még egyszer ránézett az épületre, és tovább szállt. Ekkor ért az épülethez két személy, egy asszony, és egy fiatal leány, mind ketten csipke kötött szőke hajukkal érkeztek meg.
Egyszer csak nyomasztó csend támadt a kamrában, és kigurult egy alma a zsákból, amire egy egér kidugta a fejét az egér lyúkból, de nem firtatta többre, mint egyszerű reményre, és visszabújt.
Ám az alma csak gurult, és begurult a szembelévő asztal alá. Ekkor lépett be a helyiségbe a két rája titán hatást gyakoroló szőke hajú nő, és körülnéztek a kamrában.
- Nem láttad, a fekete borsot? - kérdezte a háziasszony.
A fiatal lány körülnézett, és nem látta. - Nem, de a cserliliomot látom, a lila láncfűvel, és a kamillagyógynövénnyel... - felelte a fiatal leány.
- Ej már megint kiborult az almás zsák, pedig már vagy harmadjára helyeztem vissza a helyére. Ezzel odament az asszony, és megigazgatta az almás zsákot, elkezdte visszapakolni az almákat a zsákba, és egybe fűzte egy zsínorral őket.
Mikor ezt látta a másik alma, nagyon szomorú lett. Látta, hogy társai már talán sosem jutnak vissza a szabadba, az édenkertbe, ám ő még ki jutott, ha csak észre nem veszik. Éppen ezért úgy tett, mintha nem venne tudomást társairól, és beljebb gurult az asztal alá.
Mikor kész volt az asszony a zsákkal, megnézte a krumplis zsákot is. - Kellene még krumplit hozni!
- Csakugyan... meg egy kicsit takarítani! - jegyezte meg a fiatal leány.
- Majd ezekért később visszajövünk! - ezzel távoztak a kamrából, és bereteszelték az ajtót a helyére.
Az Alma ekkor felsóhajtott. Kigurult az asztal alól, és felnézett. Meglátta szabadságának talán utolsó reményét, a törött ablakot, ahol talán kijuthat még. Így is tett. Felmászott az almazsákot, átgurult az asztalon, és az ablak alá érkezett. Ekkor azonban nekiment egy kis üvegcsének, és megbotlott.
- Hé, lassan a testtel! - mondta a csé.
- Ki vagy? - kérdezte piros alma.
- Ecet vagyok! - felelte ecet.
- Ki kellene jutnunk innen, mert itt veszünk mindannyian! - felelte alma.
- Nem juthatunk ki, mi erre a helyre vagyunk jelölve! - felelte ecet.
- Márpedig én kijutok! - ezzel felugrott az alma az ablakpárkányra, és nézte az alatta tátongó tért.
- Nem ugorhatsz ki, nem szerezheted meg ilyen könnyen a szabadságot! - felelte ecet.
- Én szép piros alma vagyok, és talán az egyetlen, aki még kijuthat innen, a szabadba, a természetbe, a vadonba! - felelte piros alma.
- Nem teheted ezt... piros alma... nem vagy még készen rá! - mondta ecet.
- Meg kell tennem! - itt ingott meg egy kicsit piros alma bizalma, de összeszedte minden bátorságát, és kiugrott az ablakon, majd a földnek pottyanva csúnya ütéseket kapott.
Ecet döbbenten nézett ki az ablakból, és sajnáló szívvel kereste almán az életjeleket. - Alma, most szétfolytál! Lásd, mit tettél, mily balga voltál. Miért nem hallgattál reám, miért nem maradtál fenn?
- Mert csak így juthatunk ki a szabadba... - könnyezett alma, de a fájdalomtól meg sem bírt moccanni. - Ecet, köszönöm...
- Várj csak, had segítsek! - ezzel ecet vissza ugrott az asztalra, keresett egy kötelet, és leereszkedett alma mellé. Ekkor megnyitotta csé fedelét. - Cseppentek rád néhány cseppet, hátha a savó megmarad! - és így is tett, néhány csepp, és alma pitty-patty, rendbe jött.
Ekkor a vissza másszás mellett döntöttek, és mikor visszamásztak, megkönnyebbültek. Ecet a kötelet eltüntette. Ekkor lemásztak a földre.
Így jött ki újból elébük az egér, aki torkos volt, akár a habzsolás, és összedörzsölte két kezét.
- Mi járatban vagytok errefelé? - kérdezte az egér.
- Szeretnék gyógyulni a sérüléseimen! - mondta alma. - Alma vagyok!
- Én meg ecet. Én mentettem meg alma életét! - felelte ecet.
- Ha tudtok egy kis sajtot előkeríteni, akkor fogadlak titeket! - mondta az egér.
Nem kellett ennél több ecet és alma felment az almazsákon, és körülnéztek, van e a körasztalon sajt, és találtak is egy kis darabot, majd vitték vissza az egérnek, az almazsákon lefelé.
Mikor az egér meglátta a sajátot, nagyon megőrült, és kérte, hogy kövessék őket. Belépett az odujába, almával, és ecettel, és előbb megmutatta az otthonát, majd végül az orvosi részlegbe vezette almát, és felfektette egy ágyra. Kitapogatta a sérüléseit, amelyek, az ecet hatására csaknem rendbe is jöttek. - Kisebb zúzódások, hozok egy csodaszert! De meg kell ígérnetek, hogy az egérlyúk mellett fogtok állni.
- Rendben! - bólintott elégedetten az alma.
- Nem lesz ez máshogy sem! - felelte ecet.
Mikor az egér bebalzsamozta csillámöntettel almát, annak ragyogni kezdett szép, piros, üde bőre. Az egér elégedetten bólintott, megkínálta almát és ecetet egy kis snackkal, chipssel, majd kinéztek az egérlyúkból, hogy minden rendben, és éppen álltak bent ketten a kamrában.
- Mennyi krumplis zsák lesz elég? - kérdezte a fiatalabbik hang, és szigorú feltérképező kék szemekkel tüzetesen tanulmányozta a területet.
- Talán kettő, annyi is elég. Az Almáért pár nap múlva visszajövök, de mintha... valami nem lenne rendben ebben a kamrában! Az almazsák arrébb mozdult! - mondta az idősebbik hang.
- Igen, nem különösebben lep meg. Talán csak egy kis borulás! - felelte a fiatal hang, majd, ahogy nézett ki az egér, az alma, és az ecet az oduból, figyelte, ahogy az átlagos magasságú emberek, akik szőke hajúak és kék szeműek voltak, titánként tornyosodtak maguk elébe. De végül a távozás mellett döntöttek. Kiléptek a kamrából, és elreteszelték az ajtót.
- Most hogyan tovább? - kérdezte piros alma.
- Biztos van valami ötlete egérnek! - felelte ecet.
- Igen, igen, járatokban pár nap alatt ki lehet jutni a kamrából, de van egy időkapu a legfelső polc leg végében, onnan egyből kijuttok. Minden nap 3 óra és 3 óra 15 perc között nyitva van az időkapu 1 percre. Most van... - nézett a karórájára az egér. - 2 óra negyvenkettő. Ha siettek, még kijuttok!
Alma megörült, de ecet nem várt, sietett, mert ki akart jutni. Szinte biztos volt benne, hogy ecetből még nem sok jutott ki, ezért be akarta bizonyítani, hogy ecet méltó a távozásra, és alma pedig csak loholt fel az almás zsákon, az asztalra, azon át, az első polcig.
Sürgetett az idő, ecet nem várt sietett felfelé az első polc végére, ott felpattant egy üvegre, és már a második polcon volt a négyből. Alma az asztalon még visszanézett a törött ablakra, és elgondolkodott valamin. Szabadság. Ami elsőre olyan egyértelmű, az sokszor sokkal bonyolultabb annál, mint amit elsőre megért az ember. Nem juthat olyan könnyen szabadsághoz az ember, mint ahogy azt hinné.
Végül felugrott az első polcra, és haladt végig a sok cukor, lekvár, méz, só, és egy év édesítőszerek mellett. Így érkezett fel a második polcra. Ecet ekkor már a harmadik polcon tartott. Futott végig, mindent elhagyva, mindent letudva, nem foglalkozva semmivel sem, csak azzal, hogy kijusson, és még felérjen 3 óra előtt.
Ecet a negyedik emeleten tartott, Alma a második emeleten. Ekkor nyitott be a rekeszen újból, immár csak magában a fiatal leány, és az egér visszabújt az oduba. Végig szurkolt, hogy kijusson alma, és ecet. A leány egymagában volt, körülnézett, elkezdett tenni-venni, ezt-azt véghez vinni, és végül óriásnak tűnő lábaival toronyként magaslott az asztal felé, a többi alma csillogó, megható tekintettel várt, tűrt, és bízott.
Alma ekkor csak óvatosan lépdelt tovább, ügyelve arra, hogy minél kevesebb port, és dohot szórjon az asztalra a polcról, és mikor a harmadik polcra felért, megbotlott, és csaknem leesett. Ecet a negyedik polcon is végigfutott, és már meg is jelent előtte a transzportáló gépezet, a szabadba.
A szőke hajú leány csak matatott, pakolgatott az asztal előtt, ami az ablak felől volt, jól el volt, néha körülnézett, de mindent rendben talált.
Alma segítséget kért Ecettől. Ecet egy karnyújtásnyira volt a kiúttól. Ha visszafordul, talán itt végzi. Tényleg megér e ennyit piros alma? Végül a visszafordulás mellett döntött, kissé bánva, hogy így tett.
Lesietett a harmadik polcra, felállította almát, és együtt mentek a negyedik polcra, végül ecet nem várt, csak szólt, ugrás előtt:
- Kijutunk, kitartás, nem veszünk el! Alma, ez itt a kiút, isten veled, örülök, hogy megismerkedhettem! - ezzel beleugrott a transzba.
Alma még egyszer körülnézett. Egér, Ablak, Almás zsák, szőke lány, titánok, szabadság, küzdelem, és kiút, sok szeretet, és kamra. Ezt hagyta maga mögött. - Isten veletek. Jó volt veletek! - ezzel piros alma tett néhány lépést a transz felé, és az utolsó pillanatban beleugrott a transzportba, ami utána el is tűnt.
A kamrában meg már tovább folyt az élet, a megszokott rutinjában, kissé elhagyatottan, de mindig új kalanddal teli. Egér is kémlelte az almás zsákot, és mikor távozott a szőke hajú fiatal lány, hogy elreteszelje az ajtót, az egér felmászott, és az almás zsák elborult, kioldozódott, és kiborult belőle megint néhány piros alma.
De a mi Piros Almának és Ecetünk már ákron bokron túl lehetett... Az igazak országában... a csodák földjén.

Ez volt Alma és Ecet Csodálatos Története
Fin