Azúrkék város tündér mondavilága mindig is nagy színességgel és tárházzal tárulkozott mind a csoda mind a képesség keresők elé. Újabban azonban egy szomorú tény is közölve lészen, nem mindig születik megállapodás, és egyetértés, és még gyakran a tündérek fővárosaiban is megesik, egy egy szokatlan kiesés, kilengés...

Az Esőtáncban Elesett Tündér
Műfaj: Nosztalgia - Dramatika hangsúly
Perlegje: Reflex

Szivárvány Holdfény támogatottja

Holdfény Napfény Telihold támogatottja

Szivárvány Stúdió támogatottja

Art Gregor támogatottja

1.

Volt egy tündér. Egy éber tündér. Amely minden nap meggyújtotta a lángokat, és tűzcsóvákat, egy pörgős reflextánccal, amelyet úgy hívott, az esőtánc. Ide-oda táncikált a fátyolban, kendője pörgött körülötte, és fel-felreppent, úgy bicsaklott vissza a talajra, hogy forduljon, és nyújtózkodjon, majd ugráljon előre, és vissza, majd csak előre.
Ezzel begyújtotta a lángokat a csóvatartókban, melyek szikráztak, és fénylettek tündérvárosban, mely már csodás szürkületében szivárványszínekben tündökölt, falevelei leperegtek egy nap alatt, csodálatos lombhullató avart képezve, amit nagy ritkán sepert össze a koboldtündér, hogy égessen egy színes díszfalevél mécsest, vagy szivárványszínű, inkább bordó árnyalatú elixírt, alkímiai alapanyagnak.
A tündért úgy hívták, A Kék Mécsett Tündére, és Azúrkék város esőtáncosa volt.
Időnként megidézett esőket, viharokat, de a láng mestere volt, mert kora hajnalban, és késő este kellett táncolnia a koszorútengeren, és minden egyes reflex mozdulatára újabb láng csapott fel egy üvegbúra alatt.
Tánca egész egyedülálló volt, gyakran paródiaként mutatta a többi tündérnek, és fellépése is volt, az üvegtáncosként, ahol egy labirintus üvegtörésben táncolt ide-oda, és csak szárnyai csapása volt látható, pillangó rittusa egész egyedi volt, szent térforgat fordulatban fordult körbe -körbe, olykor olykor meglökte az egyik tükröt, és onnan tükröződött a szárnyainak csapása.
- Olá, Olé Ó, A Hahó! - mondta a tündér nevetve, pajkosan, és ugrált, amikor a többi tündér megtapsolta az előadását. Nagyon eleven, és virgonc tündér volt, de feladata a szent tűz begyújtása, és ezt mindig komolyan gondolta.
- Komolyan, még viszed valamire! - bókolt neki egy fiútündér.
- Köszönöm. - hajolt meg a tündér. - Igyekeztem. Mellesleg nem könnyű!
- Majd belejössz. Figyelj, az egész csak lábmozdulat, így kell azt.. stippi-stoppi, stip- és stop. Voilá! Ennyi az egész! Ennyi lesz. - mondta a tündérfiú.
- Meg így és így! És Miséile Voila Fredericha! - tette keresztbe lábait az esőtáncos, és felugrott, majd terpeszbe leesett. - Voilá!
- Azterbajdzsán! Le is út , fel is út, és stipi- és stop! - mondta a fiútündér.
Az esőtáncos mindig maga alatt volt a csendes délutánon, nem tudott úrrá lenni unalmán, csak elmerengett a távoli tájképeken, és nézte az ablaktoronyból. Legszívesebben körberepülte volna a mezőt, de mosolygott, akkor nem tudná megcsinálni az esőtáncot.
Lábait keresztbe tette, és nézett előre. Tudta, a ma esti attrakciója nagy lesz, mégse készült. Érezte, hogy begyújtja egész Azúrkék várost, zsigereiben száguldott a reflex, és kezét oldalnak illesztette, majd másik felé. - Begyújtom Azúrkék várost, ragyogó fényeivel! Mind a száz égője úgy fénylik majd, mint a vitrinkirakás. Ma este lángtengerbe borítom Azúrkék várost! - felkuncogott A Kék Mécsett Tündére, majd felállt, és balerina mozdulatokat tett. A toronyban őrizték, hogy a fuvallatok ne tegyenek kárt benne.
Közeledett az est. Kopogtattak az ajtaján. A Kék Mécsett Tündére mozgatta csaknem átlátszó szárnyait, mely smaragdzöld erekkel volt ellátva, és odaállt az ajtóhoz, majd kinyitotta az ajtót. Egy lány tündér volt, fiús arccal. Fehér selyem törölközőt hozott neki.
- Készen állsz? - kérdezte a lánytündér.
- Készen. Kora este kezdem. - ezzel megtörölte apró arcát a selyemkendőben, s felsóhajtott.
- Akkor jön látogatóba Volcsiller, és mennyasszonya, Jaffajerint. - jelentette ki a lánytündér határozottan. - Tessék, egy vattacukor!
- Örülök. Őket is elkápráztatom a táncommal. Ma este minden égni fog, ami láng, táncom heves lesz, mint a tornádó! - kacsintott A Kék Mécsett Tündérje, majd elvette a vattacukrot, és bekapta.
Lassan szürkült, és leszállt az est. A fogatok, melyek a tündérhintót vitték a levegőben, Pruamennel, már kezdtek leereszkedni Azúrkék városba.
A Kék Mécsett Tündérét kiengedtek, és felrepült a koszorúhoz, majd megfordult, és táncolni kezdett. Fel - és le, előre, és hátra, fordult egyet.

2.

Néhány láng máris égni kezdett, ahogy közeledett a fogat kivette Tündérváros látványát, és szép díszes Violin hajlású utcáit.
- Szép látványosság! - mondta máris Jaffajerin.
- Van egy tündértáncosuk! - így Volcsiller.
- Hah, na ja, én úgy tudom, több is szokott lenni egy-egy erődítményben! - dörmögött Jaffajerin.
- Úgy legyen, kecses hercegném! - mondta Volcsiller.
- Menyasszony! - dicsekedett Jaffajerin. - És én ezzel beérem.
Az esőtáncos fel és alá lebbent, fátyolruhája csak úgy forgott forgószélként, sugárútként körülötte, maga körül, és pengeidomokat írt le a fergeteges levegőben. Gőgös arcával feszesen nézett előre, úgy ugrott, kezére arcát fektetve, és érezte, megtudja csinálni.
Majd ide ugrott és odaugrott, majd megint ide, s megint oda, s újabb lángcsóvák kaptak fel. Kissé megszédült...
Táncolt tova, ide-oda, pörgött, akár a szél, s magasakat lengett, úgy fújta rá Azúrkék városra a tűzport vitrinkirakásából. Egyre több Violin hajlás gyulladt fel, és a szomszédos szigetek uralkodói is most értek földet Azúrkék városban, amikorra teljesen beállt a sötétség. Csak néhány Violin égett, és az egyik mellett állt meg A szekér, ahova odareppent a fogadtató, aki részvételét nyilvánította az esti látogatásba. Még szentjánosbogarakat is idecsalt a csendes fuvolájával, akik leszálltak a Violin oldalára, és csiripeltek. A Palota nem volt messze.
- Alázatosan fogadom az érkezésüket. - hajolt meg a fogadtató.
Kilépett előbb Volcsillár, majd megmozgatta sárga szárnyait, és végül Jaffajerint is, aki csak kis tőviesket növesztett a háta közepén, ezzel szimbolizálva a tündér rokonságot.
- Részemről a megtiszteltetés, hogy ilyen nemesi hangulatban fogad! - mondta Volcsillár.
- Ugyan, ez csak szerény szürkület Városi világunkban! - legyezgetett a fogadtató.
- Azért romantikus tud lenni! - nevetett Jaffajerint.
- Kérem, fáradjunk be a Palotába! - nevezte meg tárgyuk szintterét, és Violinok szürkületében, szentjánosbogarak fényeiben elindultak a hatalmas szent építmény felé.
A fogadtató megmozgatta a szárnyait, és felnézett a koszorúra...
A koszorún még egy utolsót pörgött az esőtáncos tündér, és felvillant kapásból öt Violin, majd elcsuklott, és elesett a koszorú tölcsérébe a tündér, eszméletlenül, nyált zihált a csillogó- feszes padlóra.
Néhány Violin már ki is aludt, mert még nem kapcsolták őket össze a koszorús tündérek, és a sötétség a Tündérvárosban főleg Délnyugati irányban volt tapasztalható, ami nem egy veszélytelen hely.
A fogadtató jelezte az egyik mellett álló őr pillangónak, hogy nézze meg a koszorús lányt, addig is terelte a biztonságos Palotába a vendégeket.
- Mi ez a furcsa nesz? - kérdezte meg Jaffajerint.
- Mintha sötétebb lenne! - így Volcsillár.
- Ó, ugyan, csak a képzeletük játszik önökkel! - leplezett mosollyal így a fogadtató.
- Remélem is, tisztelt kísérőm! - mondta Jaffajerint.
- Ó, milyen csodálatos bók! - pirult el a fogadtató.
Ezzel a haloványan pislákoló Violin mellett elhaladtak, melyet éppen csak be tudott gyújtani az esőtáncos, és Jaffajerint meg is jegyezte, hogy elé hanyag a városi közvilágítás.
Végül a Palotában már úszott a fény, itt leült a selyem bélelte hintaágyba Jaffajerint, és Volcsillár, és mondta nekik a kísérő, hogy maradjanak itt, mindjárt jön a vendégjük, aki elkápráztatja őket, míg fogadja a királynő kettejüket.
Ezalatt felszállt az őr pillangó a koszorús tálba, de csak az ájult esőtáncost látta ott, nyált verítékezett a száján keresztül. Az őr pillangó várt egyet, majd alábbszállt, hogy értesítsen egy magasabb pozícióban jártas személyt az esőtáncos kieséséről.
Hamar le is szállt, és meglátott az avatár mérnök tündért, aki éppen felmérte hercegnőként a Violin fényerejét. - Hercegnő! Az esőtündér... félájult...
- Ó, igazán? - kérdezte a hercegnő tündér.
- Igen, és nem tudom, mi lehetett a vesztesége. - így az őr pillangó. Erre füttyentett a hercegnő tündér, és odalépett máris két főbiztos. - Hozzátok elém az esőtündért! - ezzel a hercegnőtündér megigazította ingvállán a selyembélést, mely aranyfonálból volt átszőve, és előkelően nyögött.
- Ahogy óhajtja! - mondták a biztosok, és az őrrel felszálltak a koszorúra.

3.

- Ú, elég csúnyán elbántak vele! - mondta az egyik főbiztos.
- Annyi szent, hogy nem heveri ki egykönnyen! - így a másik főbiztos.
- És akkor most mi tévők legyünk? - kérdezte a pillangó őr.
- Szólj a királynénak, hogy kiesett a táncosunk! - jelentette ki a főbiztos.
- Igenis! - ezzel az őr pillangó tova reppent.
- Óvatosan emeljük! Háromra! Egy-kettő- háá--rom! - és az elgyengült esőtáncost felemelte a két főbiztos. Folyt a nyála. Óvatosan átölelték, és levitték a hercegnőtündérnek.
- Ó, milyen sápadt, gyorsan, a betegszobába! - jelentette ki a hercegné.
- Nem kell neki valamilyen kezelés? - kérdezte az egyik főbiztos.
- Nem, amíg arca színe nem javul, addig csak kenőcsöt az arcra! - jegyezte meg a hercegnőtündér, majd összecsapta a legyezőjét.
- Értettük, kegyed, pillangó kisasszony! - ezzel már vitték is az esőtáncost.
Jaffajerint és Volcsillár még szárnyalt a hintaágyon, mikor az alig egy méteres aranyajtó kinyílt, s belépett rajta az őrlovagjai kíséretében személyesen a királyné. Ő volt ennek a Palotának az egyik királynéje.
- Örvendetes hír, hogy szomszédos királyság leányvállalatai meglátogatnak minket eme borús napon, ahol még a fény sem adott. - mondta a királyné. - Fogadják szeretettel az elbővülő leányomat, aki Jöfír, és kiváló balerina.
Ezzel beugrált a csarnokba Jöfír, meghajolt, és lábát keresztbe tette. - A tánc egyedi. Úgy neveztem el, Reflexreflektor! - ezzel felugrott, megfordult a levegőben, és két lábbal keresztbe esett le, majd megpördült, és egy lábra esett.
- Bráviszimó! Ez már újfent harmonikus! - mondta Jaffajerint.
- Hihetetlen! - így Volcsillár.
A balett táncos még táncolt, addig a királyné sem volt rest, felrepült egy függőágyra, és azon kényelmesedett el.
Ezalatt az orvosi szobában nagy volt a felhajtás, két hercegnőpillangó, és három főbiztos ott állt a válságos állapotú, lázas esőtáncos tündér ágya mellett.
- Mi baja lehet szegénynek? - kérdezte a nyugati fekvésű Palotarészlegben a hercegné pillangó.
- Valószínűleg megmérgezték, de többet én sem tudok! - mondta a másik hercegné.
- Szomorú! - így egy főbiztos.
Két őrtündér állt az orvosi szoba előtt. Azon tört át az imént egy királyné pillangó. - Eresszetek! Mit látnak szemeim, az esőtündér!
- Elég válságos helyzetben! - így egy főbiztos.
A királyné odalépett az esőpillangó sápadt, de megható tekintetéhez, amely üres volt, mint az üveggolyó. Letérdelt, megmozgatta szárnyait, és megnézte az esőtündér csuklóját. - Menthetetlen. A méreg már szétáramlott az egész testében!
- Akkor csak ugyan megmérgezték! - csattant fel a hercegné pillangó.
- Úgy áll a valószínűsége. Valószínűleg az egyik másik királyné útjában lehetett! Én már nem tehetek érte semmit, de azért tiszteletreméltó cselekedett volt a balerina fellépése. - és ezzel lehunyta az elesett esőtáncos tündér szemeit a királyné. - Mindenesetre utána kell nézni néhány dolognak!
Ezzel a királyné felállt, kisétált a szobából. és magukra hagyta a többieket.
- Megmérgezték! De hát ki tehette ezt? - kérdezte az egyik hercegnő.
- Egészen biztosan olyan, aki ártani akart Azúrkék város sikerének! - így a másik.
- Csodálatra méltó volt minden egyes mozdulata az esőtündérnek! - hunyt szemet az egyik részrehajló főbiztos.
- Ah... - mondta az esőtündér.
Mindeközben a balett táncosa a másik királynének fergeteges pörgésben és szárnyalásban volt a Palota belső terében, csak úgy húzta maga után a csillámot, végül leszállt.
- Fantasztikus! - tapsolt Jaffajerin.
- Köszönöm! - hajolt meg a balett táncos tündér.
- Előszeretettel nézzük meg mindig táncodat, Jöfírt! - bólintott elégedett tapsolással Volcsillár.
- Az én balett táncosom egyedülálló, mi több, lélegzetelállító! - ugrott le a királyné pillangó a függőágyról szárnyalva. - Volcsillár, szabad egy perce felkísérnem az emeletre? - kérdezte a királynő.
- Természetesen! - ezzel elindult Volcsillár a királynővel. - Tudja kend, volt egy haszontalan tündérünk, az esőtáncos, nem volt könnyű eltenni... a neve Kék Mécsett Tündére volt!!!

Fin