Én az InuYasha csapatában - kicsit love! :)
2021. május 02. írta: HoldNapFeny

Én az InuYasha csapatában - kicsit love! :)

ab02.jpg

Én az InuYasha csapatában

InuYasha rezervátum

Sesshoumaru holdfényes éjszakája folytatása


1. rész

 

Csillagok vibráltak az égen, mikor készültem lefeküdni, magam sem tudtam, hogy miért gondolok bármire is, már ha bármire is gondoltam, de legutoljára az InuYasha manga maradt a fejemben. Szerettem volna velük találkozni, de ez lehetetlen.
Lefeküdtem, lekapcsoltam a lámpát, nem törődve az utcai forgalommal, a párnára helyeztem a fejemet, s betakaróztam. Csak egy valami bántott. Hogy még mindig csak az 5. mangát tudtam megvásárolni. Most tartanak valahol Mirokunál. Hát igen, InuYasha, Kagome, Shippou, Miroku, aztán Sango, Kirara, és Kohaku... remélhetőleg a harmincötödik részig eljutok.
Elaludtam.


---

 

Mikor felkeltem, egy tisztáson találtam magamat. Riadtan felültem. Körbenéztem. Nem láttam senkit. Hála az égnek. Pedig megvoltam győződve róla, hogy lefekvéskor még az ágyamban voltam.
Felálltam, és körülnéztem. Fák zsongása vett körbe engem, a nap még keleten volt vélhetőleg. Világos volt, és szélcsend. Csak a hűvös levegő volt kedvező számomra.
Még egyszer körülnéztem. Egy kút mellett álltam. A kút fából volt szegélyezve, és nem volt valami jó állapotban. Elindultam észak felé abban a reményben, hogy hátha találok valamit. Megvoltam győződve róla, hogy csak a képzeletem játszadozik velem, de azért próbát tettem. Hátha em álom ez az egész.
Ahogy haladtam, egy ösvényhez értem. Ki tudja, hova vezethetett. Végigmenjek rajta, ne menjek? Végül úgy döntöttem, végig gyaloglom az ösvényt, bárhova is vezet.
Az erdőtől kerülő úton haladt az ösvény, egy dombtető felé, ezért úgy gondoltam, nem lesz komolyabb bajom. Ám ekkor...
Három bandita tört rám orvul, s kést rántottak felém. - Haver, heh, pénzt, vagy életet.
Riadt lettem. Mit mondjak? - Nincs pénzem. - A banditák elhanyagolt, szakadt, feudális kori öltözékben voltak. Mit jelentett ez, talán tréfa?
- Azt majd meglátjuk. Fiúk, kutassátok át. - ezzel a főnök biccentett a fejével, s a két bandita rám tört. Földre nyomtak, és elkezdtek kutakodni. Nem találtak semmi egyebet, csak a ruha belső részét.
Ám olyan erősen nyomtak a földnek, hogy eszméletemet vesztettem. - Szerencsétlen, hagyjuk is magára. - mondta az egyik bandita.
- Legyen, még útravalója sincs. - ezzel a három bandita odébb állt, zsákmány hiányában új áldozat után néztek.
Mikor ismét magamhoz tértem, már abban a hiszemben voltam, hogy végre az ágyamban vagyok. De hamar meggyőződtem az ellenkezőjéről.
Egy fakunyhóban voltam, s egy lepedőn feküdtem. Borogatás volt a fejemen, volt mellettem egy cselédlány, az végezte a borogatást.
Amint felültem, felcsattant. - Áh, Káelde anyó! - kiáltott máris.
Káelde anyó. Ismerős név volt. De többre nem jutott időm. A kunyhóba belépett egy középkori papi ruhában egy idős hölgy. Csakugyan Káelde anyó volt, a jelek szerint.
- Nohát, csak nem felébredt? Bizonyára kimerültség, de a falunkban van eleség, vegyél magadhoz bátran, aztán mehetsz. - mondta Kaelde.
- Maga... Káelde anyó? - kérdeztem máris.
- Igen, az volnék, miért, ismersz? - kérdezte Káelde.
- És... InuYasha... - kezdtem máris.
- Amindenit, te többet tudsz, mint vártam. Halljam, mit tudsz róla... - kérdezte Kaelde.
- Hol vagyok most? - kérdeztem máris.
- Egy faluban, a Fudzsitól nem messze. - jelentette ki Kalede.
- Ez a... feudális középkor? - kérdeztem tovább.
- Igen, ott tartunk. Miért, te ki vagy? - kérdezte a papnő.
- Az én nevem... Grome. És... a modern korból jöttem. - feleltem.
- A modern korból... csak nem... onnan, ahonnan Kagome...
- De igen, Tokyoból. - feleltem. A cseléd rémülten hallgatott.
Enyhe szélmozgás indult meg. Ez a bejáratul szolgáló szalmaajtót megmozgatta, ami fokozta a hatást.
- Azonnal szólnom kell Kagoménak, ő is onnan jött. - ezzel Kaelade már indult volna, de megállítottam.
- Itt vannak? A csapat? - kérdeztem.
- Igen. Miért? Minddel találkozni akarsz? - kérdezte Kaelde.
- Nem, csak Kagoméval. - jelentettem ki. Kaelde távozott. A cseléd rémülten levette rólam a borogatást.
- Te is... szellem vagy? - kérdezte máris.
- Nem. És nem is bántok. - jelentettem ki.
Vártam. Türelmetlenül, de izgatottan. Ez volt éltetem legizgatóbb pillanata. Ha tényleg felbukkan Kagome, a középiskolai egyenruhájában... akkor nagyon megjártam.
Izgatottan lerugtam a takarót. Megnéztem, milyen ruházatban voltam. Utcaiban. Sportcipő, nadrág, póló. Nyárias időben. Ebben a pillanatban, legnagyobb meglepetésemre belépett a kunyhóba személyesen Kagome, Kaelde anyó kíséretében.
Úgy volt, ahogy sejtettem, tényleg ő volt, és én tényleg a feudális Japánba csöppentem.
- Kagome? - kérdeztem máris.
- Én vagyok. És te Grome. Szóval te is a modern korból jöttél... - kezdte.


2. rész

 


Tétován néztem, miközben Kagome, és Kaelde anyó engem szemlélt.
- Most akkor mi lesz? - kérdeztem máris, bár nem nagy magabiztossággal.
- Vissza kell vinnünk a modern korba, nincs mese. - felelte máris Kagome.
- Nem maradhatnák? - kérdeztem tovább, mert ha már megadta a sors kegye, hogy eljuthattam hozzájuk, ki nem hagytam volna a lehetőséget, hogy itt maradjak.
- Nem, nem nem. - felelte Kagome.- Szó sem lehet róla.
Némán néztem Kaelde anyóra.
- Ezt még meg kellene beszélnünk. - felelte Kaelde.
- Ezen nincs mit beszélni. - vágott fel Kagome.
Újból csend következett. A szolga szemlélni tudott csak, meg se moccant döbbenetében.
- Legalább találkozhatok a csapatoddal? - kérdeztem tovább.
- Mit tudsz rólunk? - tette fel a kérdést Kagome.
- Hogy a Shikon No Tama, a négy lélek ékkőve nyomában vagytok. - feleltem máris.
- És ezt hol hallottad a modern korban? - kérdezte tovább Kagome.
- Manga készült róla. Legalábbis az én világomban. - jelentettem ki máris.
- Érdekes. - ezzel Kagome megsimította az állát. - És én erről még csak nem is tudtam.
- Mind a ketten a modern korból jöttünk, maradhatnánk, sorstársak vagyunk. - feleltem.
- Nem bánom, maradhatsz. De csak egy napra. - ezzel Kagome kifelé indult, de megállt. - Gondolom velem akartál először találkozni, a biztonság esetére.
- Igen, mert csak te érthetsz meg engem. - feleltem. - A többiekkel csak utánad akartam találkozni.
- Találkozzunk most, tudjuk le ezt az egészet. - felelte Kagome, arcán halovány mosollyal, ami reményt adott nekem, hogy megért, mert nem voltam japán, de tudtam japánul.
"A csapatban, egy háztömbbel arrébb."
- Szóval te is a modern korból jöttél? - kérdezte Miroku.
- Igen. - feleltem máris.
- És Groménak hívnak. - folytatta Shippou.
- Úgy van. - bólintottam.
- Keh, a végén még egy egész bandává verődünk. Mond csak Kagome, mennyi fajankót hozol még át a világodból? - kérdezte InuYasha.
- InuYasha! - pattant ki Kagome.
- Hát, az az igazság, hogy Kagomét is csak az ékkő miatt tűrjük meg... - felelte Miroku.
- Mert úgy tervezte, hogy ha összegyűjtjük, hazamegy. - folytatta Sango.
- Talán segíthetnék. - mondtam, óvatosan, mert InuYasháról tudtam, hogy démon.
- És mégis miben, a hátráltatásban? - kérdezte InuYasha. - Nem elég nekünk Kagome?
- InuYasha, fekszik. - mondta Kagome, ezzel elhasalt InuYasha. Bírtam ezeket a pillanatokat.
- Hát nem is tudom... - ezzel megsimította állát Miroku. Myouga, és Kohaku hál' Istennek nem volt itt.
- Úgy volt, hogy csak egy napig marad. - felelte Kagome.
InuYasha felkelt. - Mit bánom én, csak ne szóljon hozzám. - ezzel InuYasha kiment a kunyhóból.
- Mindig ilyen, ha megsértik. - magyarázta Shippou.
Nem feleltem. Csend támadt. Kint kellemes, lágy szellő fújt, s ahogy így öten ültünk a kunyhóban, kellemes családi idil, vagy otthonos hangulat támadt. Talán csak számomra?
Hirtelen Kagome felsóhajtott.
- Mi a baj Kagome? - kérdezte Miroku.
- Ékkőszilánkot érzek. - felelte Kagome.
InuYasha betört a kunyhóba. - Merre tart?
- A hegyek felé. - válaszolta Kagome.

 


3. rész

 


A csapat pillanatokon belül felülkerekedett, InuYasha hátán Kagome, Kirara hátán Sango, Miroku, és én voltam.
Hamar elhagytuk Kaelde faluját, s elindultunk az erdőben a hegyek felé.
- Ez nem volt benne a tervekben. - jelentette ki Kagome. - Neked Kaelde falujában kell maradnod.
- Ja, veszélyes szörnyek tanyáznak errefelé, mostanság. - egészítette ki Miroku.
- Tudom, a falu felé jövet banditákkal találkoztam. - feleltem.
- Róluk nem is beszélve. Kagome, visszavigyük? - kérdezte Sango.
- Hát, nem bánnám meg. Grome, vissza kell menned. - jelentette ki ellenvetést nem tűrve Kagome.
- Shippou is jön. - védekeztem.
- Ő más. - felelte Kagome.
- Én rókaszellem vagyok, te halandó. - felelte Shippou.
- Hadd jöjjön, a Tetsaigával úgyis kettéhasítok mindent. - dicsekedett InuYasha.
- Tudjuk. - mondta a csapat.
- Keh, bizonytalan társaság. - válaszolta InuYasha.
Hamar áttörtünk az erdőn, ahogy haladtunk a sűrűben, falevelek, gallyak, mindenféle növény termése, szirma ragadt ránk, illetve fújta szembe a szél, de ezeket többé- kevésbé leszedegettük magunkról.
Először voltam ékkő vadászaton, és hogy is mondjam, izgatott voltam. Bár ahogy Kagome mondta, jobb lett volna a faluba maradni, biztonságban, én a csapat mellett éreztem magam otthon. És ha ennek az ára a veszély volt, hát vállaltam.
Ahogy haladtunk az erdőben, lassan kirajzolódott a hegyvonulat, ami telis-tele volt barlangokkal, melyekbe bármilyen szörny tanyázhatott. A falu mögöttünk tovatűnt.
- Kagome, pontosan merre észleled az ékkővet? - kérdezte InuYasha.
- Nem tudom, a hegyekből. - felelte Kagome a hátán ülve.
- Remek. - bökte oda kurtán a kutya-félszellem.
Mikor kiértünk a gyors vágtában az erdőből, hamar a hegyvonulat lábánál voltunk. Itt InuYasha letette a hátáról Kagomét. Kirara megállt.
- Pontosan melyik barlangból észleled? - kérdezte InuYasha.
- A jobboldaliból. Az utolsóból... azt hiszem. - felelte Kagome. Én csak némán ültem Kirara hátán, tehetetlenül. Semmit sem tehettem, s kissé széggyeltem is magamat érte.
A félszellem fújt egyet, majd újra felvette Kagomét a hátára, s szökdécselve feljutott a hegy peremére. Kirarával követtünk. Mikor az utolsó barlangszájához értünk, Sango rosszul lett.
- Ez... ez a szörny... - kezdte. - Kohakuval kapcsolatban áll. Kohaku...
Kohaku volt Sango öccse. Az a kisfiú, akit manipulált Naraku, hogy megszerezhesse a faluban őrzött ékkővet. Naraku pedig az a gonosz szellem volt, aki megakarta kaparintani a teljes szentékkővet, ismeretlen célokkal. Ezek nyomában voltunk, és Sango mind valahányszor megérezte Kohaku jelenlétét, elfogta a nosztalgia.
- Talán elvezethet hozzá. - tette hozzá Miroku.
- Szó sem lehet róla, elpusztítjuk az ékkőért, és kész. - vágott fel InuYasha.
- InuYasha! - pattant ki Kagome, mire a félszellem ledobta a hátáról.
- Kohaku... - mondta újra Sango.
- Maradjatok itt, majd mi elintézzük. Gyere Kagome. - ezzel InuYasha bement a barlangba, mely rejtélyekkel tele volt. Kagome követte. Miroku is bement, csak én maradtam kint Sangoval, és Shippouval.
- Mi lelte Sangot? - kérdeztem máris.
- Tudod, Sango-csannak mindig érzései vannak a testvére iránt. Nem tudta feldolgozni, hogy már nem él. - jelentette ki Shippou. Kirara visszaváltozott a rendes méretébe.
Nem telt el sok idő, és InuYasha már jött is ki a barlangból, Kagomével, Mirokuval. Kagome ujjai között forgatott egy ékkővet.
- Ennyi az egész! - bökte ki InuYasha, vállán hordva a hatalmas Tetsaigát. Ezzel visszaváltoztatta, és visszahelyezte a kard hüvelyébe.
- Kohaku... - sóhajtott fel Sango, és összeroskadt.
- Sango-csan! - Miroku odarohant Sangohoz. - Jól vagy?
- Nem, Miroku-szan, azt hiszem, nem... - felelte Sango.
- Mi történt már megint? Hisz a szörny bent volt, nem kint! - jelentette ki InuYasha.
- InuYasha, te annyira hülye vagy, s nem értesz a nőkhöz. - ezzel Kagome is Sangohoz ment. InuYasha értetlenül állt, és ami az igazság, én is. Shippou széttárta karjait.
- Hogy szorul ennyi ész egy ekkora szellembe? - kérdezte Shippou.
- Te csak hallgass, vagy szörmetakarót csinálok belőled. - fenyített InuYasha.
- Jaj, Kagome!!! - Shippou Kagome vállára ugrott.
- InuYasha, fekszik. - ezzel InuYasha elhasalt a földön.
Ezzel véget ért az ékkő vadászat. Sangot hamar megvigasztaltuk, bár még letargikus volt, mikor elindultunk visszafelé, a faluba. Ez volt az első kalandom.

 


4. rész


"A faluban."

 


Miroku a teraszon ült, InuYashával, Kagoméval, és velem. Shippou és Kirara bent maradt Sango mellett, hogy vigasztalják.
- És... mit gondolsz InuYasha... érezted Kohaku illatát? - kérdezte Miroku.
- Keh, semmit sem éreztem, csak azt az orfacsaró bűzt, ami a szörnyből áradt. - felelte InuYasha.
- Nagy kár... - felelte Miroku.
- Amióta találkoztunk Sangoval, sokat változott... - kezdte Kagome - de még nem erősödött meg lelkileg. Ahányszor Kohakut megérzi, mindig megváltozik.
- Talán sokat érezhetett iránta. - felelte Miroku.
- Az érzések mindig megmaradnak. - jelentettem ki.
- Ez igaz, Grome. - felelte Kagome. - Mikor mész vissza Grome... már alkonyodik. - intett Kagome.
- Tudom, tudom, de ha egyszer olyan jó veletek. - jelentettem ki.
- Nem maradhatsz velünk. - folytatta Kagome.
- Ami igaz, igaz, sok az ellenség, kevés a kaland, folyton úton vagyunk, nem neked való. - magyarázta Miroku.
- Tudom. - bólintottam. - Amúgy sem vagyok középkori.
- Vinni sem tudunk, szóval tegyél le róla, hogy velünk maradsz. - rázta meg hosszú fehér haját InuYasha.
- Miroku, neked nem Sangoval lenne dolgod? - kérdezte Kagome.
- Ami igaz... megyek is. - ezzel Miroku felállt, s bement a kunyhóba.
- Grome, te is menj sétálni, mindjárt visszaviszlek. - folytatta Kagome.
Mit volt mit tenni, sétálni mentem az épületek körül. InuYasha és Kagome kettesben maradtak. Hallgatóztam.
Ahogy alkonyodott, egy hulló csillag szállt végig az égen. Kagome közelebb ült InuYashához.
- Mi van? - kérdezte InuYasha.
- InuYasha... - kezdte Kagome, s InuYasha már rémült lett, hogy megint feküdnie kell, de Kagome folytatta... - gondolkodtál már, mi leszel, ha összegyűjtjük a négy lélek ékkővét? - kérdezte Kagome.
- Természetesen még nem. Előbb Narakut kell kiiktatnunk, aztán gondolkodjunk ezen. - felelt InuYasha.
- Persze... de... nem lenne jobb, ha együtt maradnánk? - kérdezte szerényen, elérzékenyülten Kagome. - Ezt kívánom.
- Veszélyes velem, Kagome, tudod, nekem még ott van a bátyám is... - jelentette ki InuYasha.
- Szerintem meg maradjunk együtt... - felelte Kagome. - Emberként.
- Keh, nekem nem ez a tervem. - felelte InuYasha.
Csend támadt. Nem tudtam mire vélni a csendet, csak vártam. Időnként hallottam valami neszt, de vigig csend volt. Vajon mit csinálhatnak ezek kettesben?
- Sango... - hallottam Miroku halk, mély, vigasztaló hangját is, de InuYasháék felől semmit sem.
Ekkor újból hangot hallottam.
- InuYasha, most maradj itt, vissza kell mennem... - kezdte Kagome.
- Kagome... - így InuYasha.
- Tudod, Grome... meg aztán... hozok Ráment is. - folytatta Kagome, ezzel leugrott a teraszról s elindult. Gyorsan távoztam az épület mögül és sétáltam egy másik mellett, mintha semmi sem történt volna.
Kagome hamar megtalált. - Mehetünk! - jelentette ki. Elindultunk visszafelé a kúthoz: Végig némán haladtunk egymás mellett, mikor Kagome hirtelen megállt. Fájlalta a lábát.
- Mond csak Grome, elbírsz engem? - kérdezte Kagome.
- Hát... izé... talán... - feleltem. Ezzel Kagome a hátamhoz állt, s felmászott rám. Továbbmentünk. A legmerészebb álmaiban sem gondoltam volna, hogy Kagomét a hátamon vihetem. Nem volt nehéz... de könnyű se. Így mentünk vissza a kúthoz.
A kútnál leszállt Kagome. Kissé nehezteltem a hátam, azért rendesen evett Kagome. :)
- Grome, van már barátnőd? - kérdezte Kagome.
- Nincs, de az az igazság... - többre nem maradt időm, mert Kagome odaállt elém, s se szó se beszéd, megcsókolt.
- Mehetünk! - mondta Kagome.
Így kerültem vissza a modern korba. Magam sem tudom, hogy kerültem a villából az ágyamba már, de ez már nem érdekes. Mikor magamhoz tértem, már az ágyamban voltam. Álom lett volna az egész?

 


Vége

A bejegyzés trackback címe:

https://moonsunmaxteam.blog.hu/api/trackback/id/tr2216520016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása